Írtam már Picoult olvasmányaimról, és ha jól emlékszem hangot is adtam nem tetszésemnek, hogy a karakterek a megszólalásig hasonlítanak, a szerkezet ugyanaz, stb. Nos, a Tizenkilenc percet olvasva felmerült bennem a gondolat, hogy ha ezt olvasom először, be se járok iskolába a félelemtől.
Sokkal ízlésesebbnek vettem a váltást a szereplők közt, nem volt annyira éles mint A nővérem húgában, vagy a Törékenyben.
Olvasás közben elgondolkoztam, ha az én környezetemben, ne adj isten az én egyetememen történne ilyen trauma, vajon hogy reagálnék? Belegondolni is ijesztő, nem?
No de vigyünk rendszert ebbe a káoszba és haladjunk szisztematikusan!
Szereplők. Attól függetlenül, hogy az alap nem változott sokat, úgy éreztem, ezek végre igazi emberek. Együtt lehet érezni velük. Az előző történetekben minden olyan sablonosnak tűnt. Itt végre nem tudtam dönteni. Ki a jó, ki a rossz? Feltétlenül rossz az, aki öl (akár 9-szer is)?
Helyszín. Értékelésem során mínusz fél pont járt a klisés, csendes kisváros miatt. Ettől függetlenül Sterling nagyon kedves helynek tűnt. Szívesen laknék ott. Lövöldözés ide vagy oda.
Történet. Nagyon egyedi, mint mindig. Mást nem is vártam. Ha valamihez, hát akkor a téma választáshoz Picoult nagyon ért. Valahogy mindig megtalálja azokat a témákat, amik mellett nem lehet egyértelműen állást foglalni. Ha valaki úgy gondolja, hogy egy iskolai mészárlás nem ilyen, javaslom gondoljon vissza a középiskolás éveire, vagy ha bántalmazták valaha, arra. Volt pillanat, hogy ölni tudtál volna, igaz, még akkor is ha nem ilyen drasztikus módon? (persze ez nem jelenti azt, hogy ilyen hajlamaim lennének, szerencsére egészséges stressz-coping mechanizmusokkal rendelkezem, csak arra utalnék, hogy akit valaha is cikiztek bántottak a "társai" azért, mert más, nagyon is átérezheti Peter helyzetét)
Hiányérzetem is támadt azért! Csak hogy ne legyen olyan rózsás ez a post. Matt-et, Josie barátját kissé erőszakosnak éreztem (ahogy az is volt). Az a teóriám, hogy Josie simán megúszhatta volna az öt év börtönt bűnrészességért, ha a bántalmazott nők lelki fenyegetettségére hivatkoznak. (Többször halljuk, több helyről, hogy a nők társfüggőségükben még az erőszakos, őket folyton bántalmazó férfiakkal maradnak, aztán amikor már sok a jóból, pontot tesznek az i-re egy kis baltával végrehajtott agysebészet révén.) Sose volt még olyan szereplő, akivel annyira azonosulni tudtam volna, mint Josie. Akár börtönben ül, akár nem, a szívembe zártam.
Szerkezet. Mint már az elején is említettem, tetszik, hogy a többi olvasmányommal ellentétben, ez a regény nem volt élesen tagolva különböző szereplők nézőpontjaira. Nem régiben mellemet döngetve hangoztattam, hogy én az ilyen stílusú könyveket kedvelem, az E/3 ehhez a könyvhöz zseniális volt. Amit külön azért is értékelek, mert nem hiszem, hogy ilyen mély gondolatokat át lehetett volna adni írásban a nagy közönségnek.
Összességében tetszett. Sőt! Meghatott.
