Nagyon sokat gondolkodtam rajta, vajon megírjam-e ezt a bejegyzést, de annyira fel vagyok háborodva, hogy mégis muszáj lesz. Nem szoktam közvetlenül egymás után egy írótól két vagy több könyvet olvasni, nehogy az előző élmény elhomályosítsa az utána következőt, mostanában mégis erre vetemedem. Ez volt most a nagy hiba.
Még mindig ragaszkodom ahhoz, hogy Jodi Picoult fenomenálisan választ témát és azokat nagyon alaposan körbe is járja, hatalmas kutató munka állhat a regényei mögött, de úgy látszik emellett már nem jut ideje és fantáziája új körülményeket teremteni. Ne értsetek félre, szerethető karaktereket gyárt, de min ugyanazok! Az apuka mindig közalkalmazott (eddigi három általam olvasott regényében két rendőr és egy tűzoltó), az anyukának megkérdőjelezhető az etikai érzéke, amin viszont nagyon kiborultam a Törékeny olvasása közben, hogy szóról-szóra leírta ugyanazt a párbeszédet anya és ügyvéd lánya közt.
Hogy valami jót is mondjak magáról a könyvről, elég megrendítő és legszívesebben lelöktem volna egy lépcsőn az anyukát, amiért így szét tud zilálni két családot és egy barátságot. Szerintem Charlotte O'Keefe az eddigi anyukák közül a legrosszabb. Nagyon irritált, sajnálom nem tudok ellene tenni. Viszont azt nagyon értékeltem, hogy megszólalt Willow idősebb testvére is, a bulaemiás Amelia. Másik két regényében a testvérek lelki zavarai nem manifesztálódtak olyan egyértelműen, mint ennél a kislánynál, és őszintén szólva, nagyon elborzasztó volt, hogy senki nem vette észre, sem őt, sem a problémáját. Elszörnyedtem, amikor leírta hogy 45 kiló és kövérnek érzi magát, nehéz volt a falási epizódokat felváltó hánytatásokat vele együtt átélni. Főleg vele tudtam együtt érezni.
Nem mondom, hogy ne olvassátok, mert jó könyvek, de tartsatok ezek közt a könyvek közt szünetet. Ha egybe olvassátok, olyan mintha mindez egy családon belül történne.
