A méltán híres Keresztapa.
Meg kell mondjam derekasan, hogy ez volt a második próbálkozás és nagyon örülök, hogy most nem tettem le két mondat után. Bár szkeptikus voltam és vagyok is a nagyon híres, maradandó alkotásként fenntartott könyvekkel és filmekkel szemben, kellemesen csalódtam a Keresztapában. Azt hiszem a történetet nem kell ecsetelnem, hiszen így, vagy úgy mindenki ismeri a Corleone család történetét.
Amit ki szeretnék emelni az az, hogy mennyire életszerű a karakterek ábrázolása. Se fekete, se fehér. Mindenki emberi és érthetőek az érzései, indulatai. Egy pillanatig se unatkozhattam: azt hiszem, ritkaságnak mondható manapság, ha az író aktív résztvevővé akarja tenni az olvasót, de ez a történet egyszerűen beszippant, magával ragad és nem hagy egy perc nyugtot se. "Gondolj! Gondolj! Gondolj!" Egy hatalmas nagy sakkjátszmában találja magát az olvasó percek alatt és bátran kijelenthetem, hogy ez erősen addiktív, nem hiába a Keresztapa- kultusz!
Amit még nagyon dicséretesnek tartok, hogy nem a klasszikus 40-es évek szivarozó, minden lehetséges helyen pisztolyt tartó, könyörtelen gyilkológép maffiózókról szól ez a történet. Hatalmuk inkább üzleti (persze egy-két/jó néhány gyilkossággal tarkítva), de sose volt az az érzésem, hogy a szereplők "rossz emberek" lennének. Egy külön társadalom. Talán. Egy szubkultúra, egy ellenkultúra, hogy divatosan fogalmazzunk. A Corleone család működése annyira igazságosnak érződik! Végtére is, ki szolgáltatna igazságot a brutálisan összevert lány édesapja számára, amikor ezt a bíróság nyilvánosan megtagadja és még sok más esetben. Lehet, hogy ez a világ tele van cselszövéssel és ármánnyal, de ugyanott végtelenül egyszerű is. Szívesség egy szívességért. Szemet a szemért és fogat a fogért. Ahogy az igazságos és elvárható. A szívünk mélyén, ha kár ér bennünket, nem erre vágyunk mi is, egy ilyen végtelenül őszinte igazságra?
Számomra a Corleonék az igazságot képviselik és nem a maffiát.
Kellemes időtöltést és télbúcsúztatást kívánok mindenkinek!
