Egyszer megfogadtam, hogy egymás után ugyanattól az írótól nem olvasok (kivéve, ha sorozat). Na, a Gyere haza eszembe juttatta, hogy miért is tettem én ezt a kicsit furcsa fogadalmat. Míg a Tizenkilenc perc zseniális volt, mind a témáját mind a történetvezetést illetően, addig a Gyere haza egy elcsépelt leszbikus huzavonává nőtte ki magát.
Ne értsetek félre, nem mintha homofób lennék! Picoult minden igyekezete, hogy ne egy mézes-mázos szivárványszínű csodamesét tárjon elénk, kudarcba fulladt. Legalábbis szerintem. Ha már nyál, akkor legyen vaskos és ne csak megcsillanjon a könyv lapjain, mint csigaslejm a napsütésben.
Azért viszont dicséret jár, hogy zeneterapeuta nem igazán fordult elő a regényeiben eddig. Bár úgy látszik Picoult könyv nem létezik valamilyen mocsok per nélkül. Ez viszont, nagyon érdekelt, pedig nem igazán vonz a jog. Nagy piros pont, hogy ez alkalommal nem egy "szimpla" gyilkosságot kellett töviről hegyire végig tárgyalni, hanem egy precedens alkotó jogi határesetet. Kíváncsi lennék, hogy ez a gyakorlatban (külföldi és itthoni) hogy működik. Természetesen egy/vagy több embrió elhelyezése, a felettük való rendelkezési jog mindenképpen borzolná a kedélyeket.
Ami azonban az én kedélyeimet borzolta, az az ex-férj hirtelen jött buzgó vallásossága. Egyszerűen nem lehetett kibírni. Idegesítő volt. Ahogy Liddy is. Persze ez sem azért történt meg velem, mert nem lennék toleráns a vallásokkal kapcsolatban (épp ellenkezőleg, nagyon is érdekel az összes). Talán azért borzolta a pihéket a hátamon, mert az ő "tökéletességük" (amit a konyhapadlón elkövetett házasságtörés után oltári képmutatásnak gondoltam) miatt én rosszabb embernek tűnök?
El tudom képzelni, hogy a strandon vagy egy esős napon olvassa valaki, de hogy ebből kedvenc könyv legyen... Persze ízlések és pofonok (ez a könyv inkább pofon).
Mindenesetre az én meglehetősen negatív véleményem senkit ne lombozzon le, ha kíváncsiak vagytok olvassátok el és ha van véleményetek szívesen meghallgatom, elolvasom!
