15 éves gyerekeket egy kilakoltatott szigetre bezárni és azzal a feladattal megbízni, hogy mészárolják le egymást, nőiesen fogalmazva is brutális. Nincs bizalom, nincs összefogás. Egyedül vagy és az anno népszerű Hegylakóhoz hasonlóan, itt is csak egy maradhat.
Miért élvezhető mégis az alternatív keleti országban játszódó agyba főbe gyilkolászás? Nos, főszereplőink szerethetőek (már csak azért is, mert nem akarnak belemenni a játékba). Súja, Noriko és Kavada mind különböző háttérrel rendelkeznek, mégis együtt, egymás életéért küzdenek a szigeten.
Derekasan megvallva, nekem az olyan egyértelműen negatív szereplők is lenyűgözőnek tűntek, mint Kirijama Kazuo és Szóma Micuko. Azt hiszem, soha nem találkoztam sehol ennyire hideg, számító és kvázi elpusztíthatatlan személyekkel olvasmányaim során. Már-már kicsit irreálisnak is tűnnek.
Másrészt azért is nem leszünk rosszul a madarak falta holttestek és a baseball ütővel szétcsépelt fej képzeletbeli látványától, mert tárgyilagosan vannak bemutatva. Nem igazán értem, hogy az elmebetegség egyértelmű tünetei nélkül, hogy írhat valaki ekkora lelki nyugalommal széttrancsírozott tinédzserekről, a sikere viszont vitathatatlan.
Ajánlom-e? Jó képzelőerővel, erős gyomorral és egy egészséges perverzitással mindenkinek aki elmúlt 16.
