Nagyon régen szerettem volna elolvasni, bár bevallom, amikor először olvastam a fülszöveget, kicsit elborzadtam, hogy képes valaki ilyen marhaságot írni. Aztán szokás szerint megnéztem előbb a filmet (többször is, könnyeimmel küszködve). Itt kell leszögeznem, hogy sok ugyan a hasonlóság, de érdemes mindkettőbe belemerülni mert még nekem is, aki kívülről fújom a filmet okozott meglepetést a könyv. De nem csak a történet az, ami megér egy misét. Maga a szerkezet, az ötlet. Attól, hogy két szempontból mesél Niffenegger nem lesz a történetvezetés bonyolult, ami egy időutazós könyvnél nagyon nagy előny. Clare és Henry elbeszélései kiegészítik egymást.
Ami különösen tetszett, hogy az írónő nem törekedett tökéletes szerelmespár megalkotására (ami egy időutazó mellett maga lenne az abszolút lehetetlenség) és nő létére szerintem nagyon tisztán és élethűen adta vissza Henry gondolatait (persze mondom ezt úgy, hogy nőből vagyok jómagam is, de majd utánajárok).
Személy szerint mélyen át tudtam érezni Clare helyzetét, hiszen meglepően hasonlítunk egymásra (amit eddigi olvasmányaim során nem tapasztaltam). Az utolsó 30 oldalon nagyjából végig zokogtam. Aztán vele vártam 50 évet.
Nagyon megindító és nagyon ötletes. Mindenkinek csak ajánlani tudom, akibe szorult egy mokkás kanálnyi érzés. Vigyázat, tényleg megríkat!
Ha van tapasztalatotok a könyvet és a filmet illetően, bátran írjátok le, nagyon kíváncsi vagyok, nektek melyik tetszik jobban, melyiket tartjátok hitelesebbnek?
