Ki ne szeretné a csokoládét, de mi a helyzet a Csokoládéval? Gombóc Artúr nyomán szabadon, nincs különbség. A csokoládé, legyen az bármilyen is, keserű és édes egyszerre, lassan majszolva, minden apró falatkáját kiélvezve a legfinomabb. Joanne Harris nagy csoki imádó lehet, mert olyan fanyar édességgel mesél, mesterien megszórva a történetet egy csipetke cukorral és egy leheletnyi keserű mandulával.
Történetünk egy lassú, az idő kerekei közt megrekedt francia falucskában játszódik, de ne bánjuk! Lansquenet-sous-Tannes a legjobb hely arra, hogy elrejtőzzünk, elvonuljunk a világ elől és tisztába kerüljünk magunkkal. Majd tovább álljunk az északi széllel. Lehet, hogy később ezért térünk ide vissza nem egyszer az írónővel karöltve.
Harris-nek sajátos stílusa van, nem csak fekete és nem csak fehér. Felvonultatja előttünk a szürke valaha ismert összes árnyalatát, ezzel szerethetővé teszi szereplőit, vagy így vagy úgy. A magával ragadó írásmódnak köszönhetően együtt szenvedjük végig az erőszakot Josephine-nel, együtt szabadulunk fel vele, Vianne-nal tiltakozunk a szerelem ellen és menekülünk újból az ismeretlenbe, hogy aztán máshol, máskor (Csokoládécipő) magára találjon egy régi szerelemben.
Harris minden könyvét ajánlom, a csavaros fordulatokért, a megható pillanatokért és a csodás mogyorós trüffelek nyújtotta már-már kéjes élvezetért.
